Az 1872-ben megalkotott VIII. tc., az úgynevezett ipartörvény szabaddá tette az iparűzést, a kereskedést, és kedvezően hatott a könyvkereskedelem fejlődésére is; lehetővé tette a könyvárusi tevékenység bővítését, az egyes könyvkereskedelmi szakágak önállóvá válását.A törvény hatására sorra nyíltak a tudományos és modern antikvár üzletek, valamint több más profillal is rendelkező kereskedések, amelyek a századforduló idején – különösen a város bizonyos negyedeiben – már szép számban előfordultak. Elsősorban Pesten a Belvárosban és annak vonzáskörzetében jöttek létre jellegzetes „könyves utcák”, közülük a Múzeum körút volt a legkiemelkedőbb – az napjainkban is – antikváriumai sokaságával.

A század utolsó harmadában megindult „citysedés” eredményeképpen a Belváros a dualista Magyarország közigazgatási, kereskedelmi, banki üzletközpontjává vált, és itt működtek az egyetem fakultásai is. A mai Semmelweis utcából és az Egyetem térről a „stúdiumok” után szétrajzó diákok, jurátusok, orvostanhallgatók, mérnökifjak és tanáraik egyaránt szívesen tértek be ezekbe a kis ódonászatokba az érdeklődési körükbe tartozó irodalomért, vagy akár csak szemlélődni, böngészgetni a régi könyveket.

Ebben a városrészben tehát érdemesnek látszott üzletet nyitni, még akkor is, ha a szomszédos boltokban ott volt már a konkurencia.

Pesten – a Múzeum körúton és szűkebb körzetén kívül – jó néhány antikvárium nyílt a jelzett időben (a későbbiekben is) a mai Károly körúton, a Vörösmarty téren és az ehhez közel eső utcákban. De voltak – olykor igen jelentős – antikváriumok a mai Bajcsy-Zsilinszky úton, a Király utcában, a Teréz, az Erzsébet és a József körúton. Budán első sorban a Fő utca és a környező kis utcák adtak helyet a század végétől egyre szaporodó ódon könyvkereskedéseknek.

A Horowitz-féle tudományos antikvárium

Az első tudományos antikváriumként számon tartott üzletet Horowitz (Horovitz) Fülöp alapította 1852-ben. Horowitz, eredeti foglalkozását tekintve, orvos volt. Hivatását azonban korán feladta, és a régi könyvek szolgálatába szegődött. 1847-ben már mint végzett orvos folyamodott antiváriusi iparengedélyért a pesti hatóságokhoz. Az 1848-as forradalom, majd a szabadságharc eseményei miatt azonban csak évekkel később kerülhetett sor önállósodására.

1852-ben Horowitz megvette Fischer József antikváriumát, amely a Nagy híd utcában, az egykori Angol Királyné szálló épületében működött, és amelynek éveken keresztül alkalmazottja volt. Az immáron saját tulajdonában álló üzletet azonban kénytelen volt továbbra is a Fischer cégnév alatt működtetni, mivel könyvárusi iparigazolvánnyal még ekkor sem rendelkezett. A pesti helytartótanács ugyanis – orvoshiányra hivatkozva – elutasította Horowitz kérelmét, és csak 1854-ben adott hivatalos engedélyt az üzlet működtetéséhez.

Horowitz kereskedése az 1850-es évektől fokozatosan európai színvonalú tudományos antikváriummá fejlődött. Elsősorban a hungarika irodalom terén ért el figyelemre méltó eredményeket a hazai és külföldi antikvár könyvpiacon egyaránt. Az ő közvetítésével került számos könyvritaság  nemzeti könyvtárunk és más közgyűjteményeink birtokába, de szívesen bízták rá a könyvtárak duplumaik értékesítését is, hiszen a „Horowitz” név garanciát jelentett számukra. Horowitz nemcsak bizományosa volt számos nagykönyvtárnak, de mint becsüs is tevékenykedett ezekben az intézményekben. Ő végezte, 1884-ben a Nemzeti Múzeum Könyvtára (OSZK) által eladásra felkínált mintegy 6-7 ezer kötetnyi duplum értékbecslését is.

Horowitz személyesen ismerte Magyarország legtekintélyesebb könyvgyűjtőit: József nádort, Jankovich Miklóst, Kovachich Mártont, Horvát Istvánt és másokat. „Az ő boltja évtizedekig tudósok és gyűjtők állandó gyűlhelye volt, hol bibliographiai kérdésekben mindenkinek készséggel szolgált felvilágosítással”.

Horowitz jelentős raktárkészlettel rendelkezhetett, erre abból is következtethetünk, hogy a boltjával szomszédos Hungária szálló épületében még egy „eladási raktárt” is fenntartott. Készleteiről könyvjegyzékben adott hírt, melyeket az akkori könyvreklámozási szokásoknak megfelelően a jelentős napilapok egész oldalas mellékleteként adott közre „Antiquar Értesítő” címen.

A nyolcvanas évek fokozott és kíméletlen versenyével azonban Horowitz már nem tudott lépést tartani; elismert szaktudása és üzletének jó hírneve ellenére fokozatosan kiszorult  az antikvár könyvpiacról. 1882-ben feladta a Nagy híd utcai üzletét, és kisebb helyiségbe költözött át, melyet a Károly kaszárnya (a mai Városháza) épületében bérelt. Két év után azonban ezt is fel kellett számolnia. Maradék készleteit egy kollégája vette meg csekélyke 600 forintért. Üzlete „elhalását” Horowitz csak két esztendővel élte túl, 1886. november 22-én, 73 éves korában hunyt el.

A Mai-féle orvosi könyvesbolt

A múlt század derekán, 1853-ban alapította Mai (May) Henrik hazánk akkori legnagyobb orvosi könyvkereskedését és kiadóvállalatát. A Széna téren megnyitott antikvárium alapját jelentős magánkönyvtára képezte. Az egyre gyarapodó vállalkozás rövidesen beköltözött a Múzeum körúti Lipót bazár épületébe.

1880-ban Mai Henrik fia, Jakab vette át az akkor már jó hírű cég vezetését, és hozzálátott a kiadói részleg megszervezéséhez is. Az ifjabb Mai szintén jól ismerte az orvosi szakirodalmat, ő maga is medikusként került az antikváriusi pályára.

A kiadó, működésének kezdetén, más témák irodalmát is közreadta, az 1890-es évektől azonban kizárólag orvosi szakirodalmat, elsősorban tankönyveket jelentetett meg. A tankönyvek megírására neves egyetemi és magántanárokat sikerült megnyerni.

1918-ban bekapcsolódott a cég munkájába a család harmadik generációját képviselő Mai Béla, Mai Jakab fia, aki apja 1923-ban bekövetkezett halála után tovább vitte a vállalatot úgy, hogy hű maradt annak karakteréhez és hagyományaihoz.

Lampel Róbert könyvkereskedése

1853-ban Lampel Róbert lett egyedüli tulajdonosa a Lantossy József-féle (korábban Leyrer) könyvkereskedésnek, melybe 1950-ben társult be. Az elsősorban új könyveket forgalmazó vállalkozást Lampel rövidesen újabb üzletágakkal: antikváriummal, kölcsönkönyvtárral, később könyvkiadóval bővítette.

Az 1850-es években üzletét a budai Úri utcából egy tágasabb bolthelyiségbe, Pest egyik legforgalmasabb helyére, a Városház térre (ma az ELTE Bölcsészkarának épülete áll ezen a telken) helyezte át.

Lampel önállósulása kezdetén az antikvárium létrehozását tekintette fő céljának. Sajtóban közzétett, olykor egészhasábos könyvkeresleti és -kínáló hirdetéseiben főként hungarika irodalom, valamint katolikus teológiai és technikai szakirodalom szerepelt. Készleteiről rendszeresen kiadott katalógusokat, melyeket 1865-ben kumulált jegyzék formájában ismét közreadott.

Lampel tudományos antikváriuma az 1860-as évek végétől egyre inkább a modern antikvárium irányába fejlődött, amit egyrészt Lampel szortimenteri és kiadói tevékenységének kiteljesedése, másrészt a tudományos antikváriátus terén akkoriban jelentkező komoly konkurencia indokolt.

1874-ben Lampel Róbert meghalt, üzletét özvegye örökölte, az ő számára a cégvezetés azonban túlságosan nehéz feladatnak bizonyult, ezért hamarosan vevőt keresett a vállalatra. Végül Wodianer Fülöp, neves nyomdatulajdonos, a Lampel cég egykori üzletfele és Lampel Róbert jó barátja vásárolta meg a céget. Személyében a cég méltó örökösre talált; végig megtartotta Lampel nevét a cég elnevezésében és felirataiban, ezzel mintegy biztosítva vásárlóit és üzleti partnereit az üzlet személyiségének és minőségének megőrzéséről. Wodianer 1888-ban áthelyezte zenemű-kereskedéssel bővített vállalatát a Sugár út 21. sz. alá, egy tágasabb üzlethelyiségbe.

A századforduló idején kezdődött és a harmincas évekig elhúzódó Franklin Társulat elleni pere lezárásaként Wodianer eladta a Lampel-céget Franklinnak, amely 1934-ben felszámolta a céget a Sugár úti könyvkereskedéssel együtt. A teljes könyvállományt az Egyetem utcai boltjukba szállították, amely 1944-ig működött.

A Politzer-féle jogi könyvkereskedés és kiadóvállalat

A kiegyezés évében, 1867-ben alapította antikváriumát Politzer Zsigmond. Kezdetben igen szerény üzlete a Károly körút elején, egy a Kossuth Lajos utca közelében lévő bolthelyiségben működött. Az 1880-as évek elején Politzer a boltot áthelyezte az egyetem jogi karától néhány lépésnyire, a Kecskeméti utca 4. számú házba. Az egyetem közelsége meghatározó volt mind a forgalom, mind a cég profilja szempontjából, hiszen vevőköre, ettől kezdve, nagyrészt egyetemi hallgatókból és oktatókból állt, akik főleg a jogi szakirodalmat keresték Politzer antikváriumában. A legfontosabb jegyzetekből és jogisegédkönyvekből azonban csak kevés példány volt forgalomban, gyakran hiába keresték azokat vevőik. Politzer érdemesnek látta tehát egy kiadóvállalat megindítását, amely pótolná a hiányt. Az 1890-es években alakult kiadó a jogi szakirodalom egyik legjelentősebb hazai ellátóbázisának számított.

1900-ban Politzer bevezette a cégb fiát, Adolfot, s ettől kezdve „Politzer Zsigmond és fia” néven működtek. 1901-ben átvették a „Huszadik Század”, a Társadalomtudományi Társaság havi lapjának kiadását, és annak szerkesztőgárdájával együtt megindították a Társadalomtudományi Könyvtár sorozatot.

1904-ben a cégalapító Politzer Zsigmond nyugalomba vonult, és fiára hagyta mind az antikvárium, mind pedig a kiadóvállalat vezetését.

A „Révai Testvérek” vállalkozás

A „Révai Testvérek” céget a két fivér, Révai (Rosenberg) Sámuel és Révai Leó alapította 1869-ben, amely mint „bel- és külföldi könyvkereskedés és nemzeti antiquarium” kezdte meg működését.

Első üzletüket az Egyetem utca 2. szám alatt, a Pesti Hazai Takarékpénztár épületének egyik földszinti helyiségében rendezték be.

Az idősebb Révai a pesti bolttal párhuzamosan Eperjesen is fenntartott egy könyvkereskedést, ezért a pesti üzlet vezetését öccsére, Leóra bízta.

Révai Leó magasan képzett könyvkereskedő volt, aki tanulóéveit neves hazai és külföldi könyves cégeknél töltötte, gazdag ismereteket és tapasztalatokat szerezve elsősorban a tudományos antikváriátus tekintetében.

Révaiék már az indulás éveiben kiemelt figyelmet fordítottak az antikvár-részleg fejlesztésére és publicitására. Könyvjegyzékeiket, amelyek „Havi Közlemények” címen láttak napvilágot, tudományos igénnyel készítette el Révai Leó. Az egyes művek leírását mind könyvészeti, mind pedig kereskedelmi szempontú jellemzőkkel és bírálatokkal látta el.

Mindezek ellenére a pesti üzlet nem váltotta be az idősebb Révai nagyra törő reményeit. „Olyan nagy igényű alapítás, minőnek Révai Sámuel a pesti vállalatot képzelte és óhajtotta, amelyben a könyvkereskedelem összes ágazatait, a könyvkiadást, a szortimentet, a tudományos antiquariumot jól megalapozva szerette volna egyesíteni – túlnőtt azon a kereten, amelyen belül viszont Révai Leó az ő egyéni tulajdonságaival és szokásaival a vállalatba beilleszkedett volna”.

1875 tavaszán a testvérek között olyan megállapodás jött létre, mely szerint a cég addigi valamennyi tevékenységét – az antikváriumon kívül – felszámolják, és értékesítik. Révai Leó – az eredeti cégnév meghagyásával – az antikváriumot saját költségére átvette azzal a kötelezettséggel, hogy az üzletben hagyott tőkehányadot éveken át törleszti bátyjának.  A dolgok ilyen elrendezésével a két testvér útja – hacsak néhány esztendőre is – szétvált.

Révai Leó most már mint a cég egyedüli tulajdonosa állt az antikvárium élén, mely időközben az Egyetem utcából a Koronaherceg utca 2. számú házába költözött.

Révai látása azonban fokozatosan romlott, és betegsége bizonytalanná tette őt abban, hogy képes lesz-e egyedül is ellátni az üzleti teendőket, és vissza tudja-e fizetni az antikváriumot terhelő adósságot. Ezért kérte fel unokaöccsét, Révai Mórt, aki ekkoriban a lipcsei egyetemen folytatta tanulmányait, hogy legyen segítségére. 1879 őszén Révai Leó hívására hazajött Pestre, és hozzálátott az antikvárium ügyeinek intézéséhez, emellett pedig egy saját kiadói vállakozás létrehozásához. Ennek érdekében rábírta apját, hogy egyesüljön újra Révai Leó cégével, a visszafizetendő összeget vigye be tőkeként a vállalkozásba. Révai Sámuel elsősorban fia érdekében vállalta, hogy újratársul öccsével. A kiadói sikerek láttán pedig érdemesnek látta a szortiment újraalapítását is.

Cégük sikerei ellenére a két fivér közötti ellentétek, amelyek egyszer már szétválásra késztették őket, ismét kiéleződtek. Végül, 1885-ben a fiatalabb Révai testvér úgy döntött, végleg szakít a társas céggel. Kilépésével az antikvárium is kikerült a vállalkozásból.

A „Révai Testvérek” cég 1895-ig állt fenn ilyen néven, a cégnek 1885-től Révai Mór, 1887-től pedig Révai Ödön – Révai Sámuel fia – lettek egyenjogú társai.

1895. július 1-jén a „Révai Testvérek” hivatalosan is részvénytársasággá alakult át, amely az antikváriumot mint saját vállalkozást továbbra is fenntartotta.

Az üzlet a századfordulót követő években hanyatlásnak indult, és Révai az 1900-as évek végén kénytelen volt megválni boltjától. A megszűnés okairól és körülményeiről Stemmer Ödön, a korszak másik neves antikváriusa így ír visszaemlékezéseiben: „Századunk első évtizedében két  régi és elismert antikvárius készletei cseréltek kényszerűen gazdát: 1906-ban a Dobrowszky cég birtokába került a legrégebbi tudományos antikváriumok egyike, a Horowitz-féle üzlet. 1908-ban egy négy antikváriumból létesült konzorcium megszerezte – mellesleg potom árért – a másik, a legalább olyan régi és elismert antikvárius, Révai Leó készleteit. (…) S ennek az volt az oka, hogy mind Horowitz, mind pedig Révai elsősorban elméleti szaktudósok voltak, és csak másodsorban kereskedők, így a felhalmozott értékeket ugyan kellőképpen el tudták raktározni, de a szükséges vásárlói publicitást nem tudták megteremteni”.

Nádor, az operettkotta-kiadó

Nádor (Neumann) Kálmán 1870-ben nyitotta meg antikváriumát a Károly körút 10. számú ház egyik udvari helyiségében. Röviddel alapítása után az üzlet először a Múzeum körútra, a Politzer Zsigmond-féle antikvárium tőszomszédságába, majd innen rövidesen a Károly körút 8. szám alá költözött, ahol mindvégig működött.

Nádor nem volt tanult antikvárius, de kiváló érzéke volt a könyvek iránt. Ennek köszönhetően szerény üzletét hamarosan Budapest egyik legjelentősebb antikváriumává fejlesztette.

1876-ban – az akkor már jól menő üzlethez – belépett a legidősebb fiú , Nádor Gyula, az ő feladata lett, hogy megszervezze az új könyveket árusító részleget és a kiadót.

1885-től Nádor – fia rábeszélésére, aki maga is foglalkozott zeneszerzéssel – megkezdte kották kiadását és árusítását. A zenemű-kereskedelem jelentős üzleti sikereket hozott, így azután az 1880-as évek végére „a kotta mindinkább kiszorította a könyvet”.

Eközben az egyre szaporodó raktárkészlet két új fióküzlet létesítését tette szükségessé, az egyik a Sugár úton, a másik a Gránátos utcában nyílt meg; 1893-ban pedig Nádor megvásárolta a Váci utcai Táborszky-féle zenemű-kereskedést is.

Az 1900-as évek elején a jelentős antikvár készletek miatt Nádor új fióküzletet nyitott, amely először az Erzsébet körút 24 majd a 26. szám alatt működött. A filiálé azonban nem bizonyult hosszú életűnek, Nádor, részben családi okok, részben pedig a prioritást élvező zenemű-kereskedés miatt, feladta antikváriumát.

A cég, bár antikváriumnak indult, mint zenemű-kereskedés vált híressé és közkedveltté. Különösen a népdalra emlékeztető magyar nóták kottáit adta ki és árulta Nádor. Fontos feladatának tekintette a külföldi operettek magyar szövegű kiadását, hogy ezáltal is támogassa a zenés színházak magyar nyelvűvé válását.

Fiatal, tehetséges zeneszerzőket Nádor olykor megbízott, hogy  írjanak magyar kuplékat, melyeket azután a cég megvásárolt tőlük. Így kapott Nádortól támogatást, többek között, Zerkovitz Béla és Weiner István is. „Népszerű operai útmutató” című kiadványa az operairodalom magyarországi népszerűsítését szolgálta.

1906-ban Nádor társként bejegyeztette a céghez másik fiát, Nádor Samut is, ő maga pedig fokozatosan visszavonult. 1917. május 11-én, 85 esztendős korában hunyt el Budapesten.

Dobrowszky, a könyvkereskedő és városatya

Az Egyetem és a Reáltanoda utca sarkán állt Dobrowszky Ágost üzlete, amely 1887-ben nyílt meg. Dobrowszky neve már régóta ismert volt akkor a szakmában, hiszen 1877-ben Franke Pállal közösen alapított könyvkereskedést, majd könyvkiadót.

Szortimentjük alapját a „Révai Testvérek”-től megvásárolt készletmaradvány képezte. Kiadói vállalatuk viszont elsősorban pedagógia munkákat bocsátott közre, és azok terjesztésére megszerezték a fővárosi elemi iskolák tankönyv-monopóliumát.

1877-ben Franke megvette a Grimm Gusztáv-féle könyvesboltot, az addig kettejük neve alatt működtetett könyvüzletet pedig Dobrowszky átvette, és antikváriummal bővítette. Ettől fogva csak a kiadó maradt közös tulajdonban, ám 1904-ben azt is felszámolták.

Dobrowszky antikváriuma hamar ismertté vált. „Rationális alapokra fektetett és a tudományos antquarium színvonala felé törekvő antiquar-üzlet ez” – mondták róla. Dobrowszkynál olyan – később saját, jó nevű üzlettel rendelkező – antikváriusok töltötték gyakorló éveiket, mint Stemmer Ödön és Lantos Adolf.

Dobrowszky rendszeresen tájékoztatta készleteiről a közönséget és a szaktársakat „Dobrowszky Ágost ódon munkák tárának … számú jegyzéke” című kiadványában.

Működése során számos értékes kollekció birtokába jutott, többek között Lugossy József debreceni gimnáziumi tanár unikumokban gazdag gyűjteményét is ő vásárolta meg 1880-ban. De remek fogásnak számított Jamnitzky Lajos építész, könyvgyűjtő nagybecsű, mintegy tízezer kötetből álló könyvtárának a megvásárlása is. A kollekció ritka hungarikumokat, ősnyomtatványokat, építészeti, művészeti, művészettörténeti munkákat tartalmazott.

Dobrowszky a századforduló tájékán átvitte üzletét az Eskü útra, és fióküzletet is nyitott az Erzsébet körúton. 1906-ban a cég birtokába került az egyik legrégibb tudományos antikváriumnak, a Horowitz-cégnek a maradék raktárkészlete, amely szintén sok becses ritkasággal gazdagította Dobrowszky boltját.

Rozsnyai, a művészetbarát antikvárius

Rozsnyai Károly orvostanhallgató, felhagyva eredeti elképzeléseivel, 1889-ben megnyitotta antikváriumát a Múzeum körút 15. szám alatt.

Az első években a cég kizárólag modern antikváriumként működött, később azonban új profillal bővült tevékenysége: egyetemi jegyzetek kiadásával, melyekből mintegy huszonöt féle jelent meg. A műveket Rozsnyai felkérésére korabeli neves tanárok írták. Ekkoriban jelent meg a cég kiadásában a „Rozsnyai gyors nyelvmesterek” című sorozat, amely rövidesen óriási népszerűségre tett szert. Később új könyvek, sőt zeneművek értékesítésére vállalkozott a cég, s rövidesen megjelentek első kottakiadványai is. Rozsnyai nem elégedett meg a könnyebb fajsúlyú művek terjesztésével, ezért felkérte az akkor legkiválóbb zeneakadémiai tanárokat, hogy az oktatásban használt külföldi tananyagot fordítsák le magyarra, egészítsék ki azokat saját tanulmányaikkal és instruktív magyarázataikkal. A felkérés eredményeképpen számos értékes alkotás született, mint Bartók Béla, Chován Kálmán, Bloch József, Siklós Albert munkái.

1923-ban a cégalapító szenior főnök, Rozsnyai Károly meghalt. A cég vezetését ezt követően a már jó ideje apjuk mellett dolgozó két fia, Béla és Róbert látta el.

A cég állandó alkalmazottainak száma elérte a 40-et, és jelentős ügynöki gárdát is foglalkoztatott. A vállalkozás eredményei szakmai körökben is komoly elismerést vívtak ki, ezt bizonyítja többek között, hogy az idősebb Rozsnyai éveken át betöltötte a könyvkereskedők egyesületének elnöki tisztét is.

A Múzeum körúti Központi Antiquarium

1891-ben alapította a modern antikváriáját Magyar József a Múzeum körút 13. szám alatt, melynek a „Központi Antiquarium és Könyvkereskedés” nevet adta.

Magyar József Révai Sámuel tanítványaként Eperjesen sajátította el az antikváriusi-könyvkereskedői szakmát. Amikor Révaiék 1869-ben megnyitották pesti üzletüket, Magyar József is oda került mint üzletvezető helyettes. Hat esztendőt töltött a „Révai Testvérek”-nél, majd 1877-ben Szatmárba költözött, ahol önálló kereskedést nyitott. Vállalkozása azonban nem járt nagy sikerrel. Miután felszámolta ottani üzletét, ismét Pesten, a Révai cégnél kapott állást. Később, a Révai cég jelentős támogatásával, megnyithatta önálló üzletét. Így jött létre 1891-ben a Központi Antikvárium.

A cég, megalakulásától kezdve, folyamatosan adott ki készlettájékoztatókat „Irodalmi Értesítő” címen, évente 10-30 ezer példányban, amelyet külföldön is terjesztettek. 1904-ben Magyar József idősebb fia, Jenő is bekapcsolódott a kereskedés munkájába, 1912-ben azután teljes jogú, bejegyzett tagjává lett.

Az 1910-es évek közepén a cég tágasabb helyiségbe költözött át, a mindössze két házzal odébb lévő Múzeum körút 17. számú házba.

A Központi Antiquarium felvásárolta több felszámolt könyves cég, többek között Révai Leó, Deutsch Zsigmond és Társa, valamint Krausz Henrik raktárkészleteit, melyeket Magyarék részben kiárusítottak, részben pedig a saját készleteik gyarapítására használtak fel.

A cég, több más vállalkozással együtt (Magyar Könyvkiadó Társaság, Uránia Könyvkiadó vállalat) a kiadói üzletbe is beszállt. Közös tevékenységük eredményeképpen a magyar könyvpiac számos értékes kiadvánnyal – elsősorban a világirodalom klasszikusainak műveivel – gazdagodott.

Az I. világháború idején Magyar Jenő, a cég junior főnöke bevonult katonának, ez idő alatt öccse, Géza segített apjuknak az üzlet vezetésében. 1922-ben a cégalapító Magyar József meghalt, a vállalatot idősebb fia, Jenő örökölte és vezette tovább.

1923-ra a készletek kinőtték a tágas Múzeum körúti helyiséget is, ezért a cég megvásárolta a Magyar utca 23. szám alatti Kun Dániel-féle üzletet, annak teljes készletével együtt. A két üzlet párhuzamosan működött. Antiquariumuk az egyéni vásárlókon kívül a többi könyves céget, valamint iskolák, kaszinók, olvasókörök könyvtárait is ellátta, sőt könyvek adás-vételén kívül könyvtárak rendezését-berendezését is vállalta.

A Magyar-féle Központi Antiquarium és Könyvkereskedésnek mindvégig komoly raktárkészlete volt szépirodalmi és tudományos munkákból. A magyar nyelvű irodalom mellett jelentős volt az idegen nyelvű állománya is.

A Központi Antikvárium azon kevés könyves cég közé tartozik, amely a múlt században jött létre, és megváltozott formában, más tulajdonosokkal ugyan, de napjainkban is fennáll.

Ranschburg „tudós” antikváriuma

1885-ben alapította később világhírű cégét Ranschburg Gusztáv. Bécsben szerzett először tudományos antikváriusi ismereteket bátyja nagy múltú és neves cégénél, a „Gilhofer és Ranschburg”-nál. Önálló üzletét 1895 januárjában nyitotta meg a Ferenciek tere 7. szám alatt, innen utóbb, 1901-ben átköltözött a Ferenciek tere 2. alá; az üzlet a továbbiakban is működött.

Ranschburg – a nagy külföldi antikvárcégek példáját követve – mintakatalógusokat adott ki (összesen 164-et), melyekben főként hungarikumokat kínált. A Ranschburg-féle katalógusok meghatározták számos könyvritkaság eredetét, elsőként adtak róluk árbecslést, ezért fontos forrásaivá váltak a magyar és külföldi antikvár könyvkereskedelemnek egyaránt.

Ranschburg Gusztáv bibliofil és tudományos könyvtárak megvásárlásával szerzett cégének hírnevet. Számos gyűjtő igen gazdag könyvtára került az idők folyamán a cég tulajdonába. A szerzemények közül kiemelkedik id. Emich Gusztáv becses gyűjteménye, Ballagi Mór vagy Szentkláray apátkanonok temesvári könyvtára, valamint Hermann Ottó könyvtárának egy része és sok egyéb értékes gyűjtemény.

Volt a cégnek két érdekes kiadványa is, az egyik a legrégebbi magyar nyomtatványnak, a Chronica Hungarorum-nak művészi kiállítású fakszimiléje, melyet 1900-ban adtak ki; a másik Zichy Jenő gróf kaukázusi utazásának a leírása két díszes kötetben.

A cég komoly üzletfele volt számos nagy külföldi és hazai intézetnek. Előkelő vevőkörét, amely átfogta a fővárosi és vidéki könyvgyűjtő publikumot egyaránt, antikvár könyveken túl ellátta magyar és idegen nyelvű újdonságokkal is, mivel szortimentje éppoly gazdag készletekkel rendelkezett, mint antikvár részlege. A cég egyúttal a Nemzeti Múzeum Könyvtárának is főbizományosa, Ranschburg pedig 1927-től a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete budapesti könyvkereskedői szakosztályának az elnöke volt.

Ranschburg Gusztáv 1944. március 2-án halt meg. Az egyesület akkori főtitkára, Benedek Marcell a következő szavakkal búcsúztatta: „a mai nemzedék már nem tudja, kit és mit veszített benne, nem tudja, mennyi mindent kell tudnia egy igazi könyvkereskedőnek.”

Győző Andor, antikvárius és lexikonkiadó

1898. május 1-én alapította könyvkereskedését Győző Andor. A bolt három évtizeden át a Váci körút út 40. szám alatt működött. A cégnek a szortiment könyvkereskedés és az antikváriátus mellett jelentős a könyvkiadói tevékenysége is.; kezdetben tartalmilag értékes művek olcsó kiadása jellemezte.

Az I. világháború idején Győző üzlete teljesen tönkrement, és négyévi távollét után, miután leszerelt, kezdhetett mindent elölről, mind a könyvkereskedés, mind pedig a könyvkiadás tekintetében.

1928-ban a kereskedés fennállásának 30. évfordulóját az akkor éppen a Vilmos császár út 34. számú ház új, tágas bolthelyiségben ünnepelhette. Erről írta: „… a mostaninál alkalmasabb arra, hogy a magyar könyvkiadást és könyvkereskedelmet tovább szolgálhassa”. A két világháború között kiadóként nevéhez fűződik olyan jelentős lexikonoknak a megjelentetése, mint a Művészeti Lexikon (1926), az Irodalmi Lexikon (1928), a Színházi Lexikon (1930), a Zenei Lexikon (1930-31). Ez utóbbi szerkesztőinek egyike Győző Andor veje, Szabolcsi Bence, a híres zenetudós, aki az 1930-as évek végén – nem éppen önszántából – éveken át árulta a könyveket a Győző-féle antikváriumban.

Stemmer „tudományos és művészeti antikváriuma”

Stemmer Ödön 1895. augusztus 1-jén, 14 éves korában apja elhatározásából került az antikváriusi pályára. Tanoncéveit egy olyan Váci körúti modern antikváriumban töltötte, melyhez hasonló tucatkönyvesboltokkal akkoriban tele volt a város. Stemmer feladata volt az üzletben, hogy könyvkereseti listák alapján felvásárolja a különböző antikváriumokból a náluk előjegyzésbe vett műveket. Beszerző körútjai során Stemmernek lehetősége nyílt megismerni a főváros antikváriumait a legnagyobbaktól a legapróbbakig; ennek során megismerkedett a szakma prominens képviselőivel. Sokszor kapott megbízást könyvek házhoz szállítására neves gyűjtők, híres személyek részéről, így velük is személyes kapcsolatba került.

1905-ben Stemmer a jó nevű antikváriushoz, Dobrowszky Ágosthoz szerződött. Az Eskü úti üzletben azután végre képességeinek és érdeklődésének megfelelő munkát kapott. Dobrowszkynál tanulta meg a szakmában használt fogalmakat, az alapvető segédkönyvek és bibliográfiák használatát, valamint a kategorizálás alapjait. Megismerte az 1711 előtti hungarikumokat, első kiadású könyveket és más irodalmi ritkaságokat, és elsajátította értékelésük szempontjait.

Alig fél esztendőt töltött Dobrowszky boltjában, amikor áthelyezték a cég egy Erzsébet körúti fiókjába üzletvezetőnek. Itt olyan kiváló gyűjtőkkel került kapcsolatba, mint a Ballagi fivérek (Géza és Aladár), akiktől egy kezdő antikvárius sokat tanulhatott.

1906-ban Stemmer megvált a Dobrowszkí-cégtől, hogy önálló üzletet nyisson, amely öt éven át a lakásán működött. Az első években Stemmer legfőbb feladatának olyan raktárkészlet összegyűjtését tekintette, amely méltó alapját képezheti egy nívós tudományos antikváriátusnak. Ehhez elsősorban más antikváriusok készleteiből vásárolt műveket. E készletek legtöbbje akkoriban még igen gazdag és többnyire kiaknázatlan volt. A múlt század utolsó évtizedeiben nem egy régi magángyűjtemény került kereskedelmi forgalomba, egy részük képzetlen antikváriusok boltjaiban kötött ki, olyanoknál, akik a legbecsesebb ritkaságok tartalmából és értékéről vajmi keveset tudtak. Stemmer felkutatta a raktáraikat, és innen vásárolta össze tudományos antikváriuma számára a fontos műveket.

Később Stemmer már nemcsak társcégek raktárkészleteit aknázta ki, de tudott vásárolni kisebb könyvgyűjtemények, magánkönyvtárak anyagából. Stemmer raktárkészlete csakhamar olyan gazdag lett, hogy érdemes volt róla katalógust is megjelentetnie. 1910-ig három árjegyzéke látott napvilágot, melyek nyomán komoly könyvgyűjtők is megismerték üzletét, olyanok, akikhez Stemmer eddig nem jutott el. Így vált törzsvevőjévé, többek között, Edvi Illés Aladár, a Képzőművészeti Főiskola igazgatója, báró Láng Lajos, a neves tudós, későbbi kereskedelmi miniszter. Színvonalas antikvár-jegyzékei révén került közvetlen kapcsolatba jó néhány országos intézménnyel és közgyűjteménnyel is, a Magyar Tudományos Akadémiával, a Magyar Nemzeti Múzeummal, az Országos Széchényi Könyvtárral, az Egyetemi és a Parlamenti Könyvtárral, a Fővárosi Könyvtárral és számos további fővárosi és vidéki közintézménnyel.

Önállósodásának ötödik évében, 1911. augusztus 1-én Stemmer megnyitotta antikváriumát a Fürdő utca 9. szám alatt, amely forgalmi szempontból nem volt ugyan a legjobb helyen, ám Stemmert ez egyáltalán nem aggasztotta. Amint írta: „én nem a helytől várom az eredményt, hanem a tevékenységtől”. Értékes raktárkészlete volt mind a könyveket, mind pedig a metszeteket tekintve, melyeket szakszerűen csoportosítva, magyarázó cédulákkal ellátva helyezett ki a polcokra és a kirakatba. Mindvégig törekedett rá, hogy üzlete megőrizze „tiszta” antikvár-jellegét, ragaszkodva a cégtáblára írtakhoz: „tudományos és művészeti antikvárium”.Ezért még a kezdeti nehezebb időszakban sem vállalta az egyébként nagyobb üzleti sikert hozó szortiment-anyag árusítását.

1914 elején Stemmer megjelentette IV. számú katalógusát; ez volt tevékenysége egyik legjelentősebb állomása, egyrészt mert a tudományos világ is felfigyelt rá, másrészt mert könyvészetileg is jelentős teljesítménynek számított. A „Magyarország politikai, gazdasági és kulturális élete 1711-től 1867-ig” cammel megjelent 84 oldalas jegyzéke 2224 tételt tartalmazott, szakcsoportok szerinti elrendezésben. Újdonságot jelentett a szerkesztés terén, hogy a különböző tárgykörök együvé tartozó anyagait részletezett gyűjtőfogalmak alatt sorolta fel, megkönnyítve ezzel az egyes témakörök iránt érdeklődők tájékozódását. A katalógust név- és tárgymutató egészítette ki, amely azt még áttekinthetőbbé tette, és a szakbibliográfia színvonalára emelte.

Hamarosan kitört az I. világháború. Stemmernek többszöri kérvényezésre sikerült felmentést szereznie a katonai szolgálat alól, nem kellett tehát tartósan távolmaradnia az üzlettől, ami óriási előnyt jelentett számára.

A háború éveiben a könyvkereskedelem szinte teljesen megbénult. A könyvforgalom jobbára a háborús olvasmányok és a romantikus irodalom iránti igény kielégítésére korlátozódott. A háború kitörését követően komoly antikváriusi feladat csak 1917-ben adódott Stemmer számára, amikor megbízták a dr. Ságodi Gyula-féle – jobbára értékes régi ritkaságokat tartalmazó – magánkönyvtár eladásával.

Külföldi szakmai körökkel fenntartott kapcsolatai révén Stemmer neve sokfelé ismertté vált, ami gyakorta hozzásegítette európai beszerzőkörútjainak eredményességéhez.

Stemmer nem csak saját üzlete fejlesztésében bizonyult fáradhatatlannak, de már korán, az 1900-as évek elejétől kivette a részét a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegyletének munkájából is tudományos előadások szervezésével, az egylet szakkönyvtárának kiépítésével. Később, a húszas években hasonló szerepet vállalt a Magyar Könyvkereskedők Országos Egyesületében, melynek lapjában, a Corvinában számos szakmai tárgyú cikket publikált.

Stemmer Ödön antikváriumában, egykori birodalmában, a Fürdő utca 14. szám alatt olyan neves személyiségek is megfordultak, mint Károlyi Mihály, Bíró Lajos, Heltai Jenő, Szabó Dezső és a Nyugat akkor induló fiatal írói. A bolt, melynek utolsó látogatói magas rangú náci tisztek voltak, ma már nincs többé: 1944-ben gyújtóbomba találta el a házat, és az üzlet a benne őrzött kincsekkel együtt megsemmisült. Stemmert a háború, az üldöztetés és az üzlet elvesztése sem késztették szakmája elhagyására. Rövid ideig a Rózsavölgyi és Társa cég Szervita téri üzletében kapott aprócska részt, ahol a lakásán épségben maradt könyveket árulhatta. Amikor pedig 1949-ben ezt a boltot is államosították, a Központi Antikváriumnak ajánlotta fel tudását, ahol 1960-ig, csaknem haláláig dolgozott.

A Lantos Rt. és könyvaukciók

Lantos Adolf pályáját a Dobrowoszky-féle antikvárium társult tagjaként kezdte, melyből 1910 után vált ki, és 1913-ban nyitott önálló antikváriumot. Cégét fokról-fokra fejlesztette tovább, melynek eredményeképpen a tízes évek végén a könyves szakma szinte valamennyi területére kiterjedt tevékenysége. Lantos megszerezte a Kunossy-féle grafikai intézetet, a debreceni Dávidházy-féle könyvkötészetet, végül a Genius könyvkiadó vállalatot, melyeket egyesítve létrehozta a Lantos Rt-t: épületei, az antikvárium kivételével, a VIII. kerület, Stáhly utca 13. számú házban voltak. A Lantos Rt. tudományos antikváriuma (Múzeum körút 3. és Királyi Pál utca 4.) a ritka és értékes művek egyik leggazdagabb fővárosi raktárkészlete fölött rendelkezett. Az üzlethez hozzátartozott egy elkülönített elegáns aukciós terem is, ahol számos bibliofil árverést rendeztek. Az antikvárium háromféle – betűrendes, tárgyi, földrajzi – katalógussal rendelkezett, amely könnyen visszakereshetővé tette a készlet anyagát.

A Lantos Rt. gondozásában három könyvészeti folyóirat jelent meg: a Bibliofil Szemle, a Literatúra és a Lantos Magazin, továbbá rendszeresen közzétette legújabb antikvár beszerzéseinek listáját a Könyvtári Szemle rendes mellékletében, a Könyvgyűjtőben.

Lantos, pályája során, több mint hetven antikvár katalógust bocsátott ki, melyek anyaga javarészt muzeális és tudományos kiadványokból állt: ősnyomtatványokat, régi magyar könyveket, hungarikumokat, történeti, földrajzi és egyéb tudományos műveket öltet fel.

A Lantos Rt. boltja Budapest egyik legforgalmasabb és legjobban felszerelt könyvkereskedése volt, amely rendszeresen tartott raktáron a magyar irodalmi műveken kívül francia, német, angol és olasz nyelvű könyveket, melyeket kívánságra, rövid határidővel külföldről is meghozattak. A könyvesbolt egyik legbecsesebb és legfontosabb segédeszköze az Rt. kiadásában megjelent Általános Magyar Könyvjegyzék volt, a magyar irodalom valóságos leltára. Mintegy 20 000 címet közölt, szakrendi elosztásban. A katalógust részletes név- és tárgymutató egészítette ki.

Lantos a szakmai egyesületi életnek is tevékeny résztvevője, hosszú időn át annak alelnöki tisztét töltötte be.

Lantos a gyors, lendületes és nívós munka, valamint a szakmai és anyagi sikerek ellenére az 1930-as években, a gazdasági válság következtében, kénytelen volt vállalatát leépíteni, és visszatérni a régi anyagokkal folytatott eredeti hivatásához, az antikvár könyvkereskedéshez.

A Lantos-cég tudományos antikváriuma 1923-ban rendezett először aukciót, amely az antikváriátus történetében azért is jelentős, mert a 20. században ez az első magyarországi könyvárverés.  A hat napon át (1923. november 28-december 4.) tartó versengésben 263 metszet, 301 könyv és 133 kézirat került kalapács alá. A húszas évek második felétől rendszeressé váltak a Lantos-aukciók, melyek során jelentős gyűjtők könyvtárai is árverezésre kerültek, többek között Polányi Dezső ügyvéd, országgyűlési képviselő és Braun Róbert, a Fővárosi Könyvtár egykori aligazgatójának könyvtára.

A „Lantos-aukció” a főváros antikvár könyvkereskedelmének szerves részét és egyik fokmérőjét képezte, egyúttal a hazai kulturális és bibliofil-élet fontos és érdekes eseményévé is vált.

Antikváriusok, ódondászok, használtkönyv-kereskedők Pesten és Budán/Mészáros Ildikó írása