Az ókori világ legnagyobb gyűjteményében, az egyiptomi Alexandriában, Ptolemaiosz által alapított könyvtárban több százezer papirusztekercsen őrizték a görög-latin műveltség minden tudományos és irodalmi értékét. A könyvtár fehér márványból épült termeiben szekrények polcain sorakoztak a tekercsek. Az ókori könyv alakját a papirusztekercset – bár kezelésük nem volt könnyű, a lapok merevek, törékenyek voltak – hosszú időn keresztül nem változtatták meg.

 

Pergamon (ókori kis-ázsiai város) művelt királya II. Eumenész tudósai találták meg a megoldást a papirusz helyettesítésére, amikor az egyiptomiak megtiltották a papirusz kivitelt és ez gátolta a pergamoni könyvtár gyarapítását. Kr. e. 2. században állati bőr kikészítésével kezdték előállítani a könyvvé hajtogatható íróanyagot: a pergament.

Megváltozott a könyv anyaga és formája – IV. századra már világszerte elterjedt az újítás – így ettől fogva leginkább a mai értelemben vett könyv formájú kódexek készültek a középkor végéig. Ebben az időszakban a templomok mentették és gyűjtötték a könyveket. A szerzetesek kézzel írva , miniatúrák festésével állították elő a kódexeket, amelyek igazi műtárgyként kerültek az uralkodók és a nagyon gazdag gyűjtők tulajdonába. Erős megvasalt tölgyfaládákban, vagy alacsony, díszes szekrénybe zárva tárolták őket. A polclapok megdöntve álltak, rajtuk a kódexek az oldalukon feküdtek.

A sokak számára hozzáférhető könyvgyűjteményekben láncokkal a polcokhoz erősítették a könyveket, hogy ne legyenek könnyen elvihetők, A polcok előtt asztallap volt, amire  letehették és lapozni tudták, az olykor igen méretes és súlyos darabokat.

A középkor vége felé az egyetemek vették át a vezető szerepet a könyvek gyűjtése területén. Ezek könyvtáraiban általában az ablakok közt, fölül állványban végződő szekrényekben álltak a könyvek, melyeket az állványra fektetve lehetett olvasni.

Apátságok, templomok bútorzatának részeként gyönyörű olvasópultok maradtak meg a 15-17. századból. Az aranyozott fémből vagy fából készült mozgatható állványokat faragott szobrokkal, angyalokkal, sasokkal díszítették. A gótika korában a találékonyság kifejlesztette a praktikus, vízszintesen forgó olvasópultokat, majd később a függőleges irányban elfordítható olvasókereket.

 

Az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményében is van egy működő olvasókerék, melyet 1907-ben Riha Ferenc asztalos készített.

A reneszánsz a könyvek elhelyezésében nagy változást hozott. Az ekkor épült és berendezett könyvtárakban a fő cél a látványosság lett. A könyvek díszes szekrényekben álltak a fal mellett, vagy később a könyvtárteremben sorban elhelyezett állványokon oldalukra fektetve. Erre jó példa Mátyás király Corvina könyvtára a maga 2500 kötetével,  jelentősnek számított a fejedelmi könyvtárak között.

A XVI – XVIII. században a közkönyvtárakban és a kastélyokban a teremkönyvtár volt a megszokott, a falak melletti magas szekrényekből és polcokról csak gurítható lépcsők segítségével lehetett levenni a könyveket, majd a karzatos rendszer vált általánossá. A papír, majd a könyvnyomtatás feltalálása után a XVI. századtól a könyvek már nem csak a leggazdagabbakhoz jutottak el, használatuk gyűjtésük, tárolásuk tömegessé vált. Ugyanakkor a könyv nagyjából elnyerte mai méretét alakját, – könnyebb és kisebb lett.

A XVII. századi főúri dolgozószobákat ábrázoló metszeteken látunk példát teljes falfelületet igénybe vevő nyitott polcos szekrényfalra, de különálló szekrényre is. Díszítésük gazdagabbá vált, szerkezetük arányaiban változott meg.

A XVIII. század közepének nagy hatású bútortervezője, az angol rokokó stílus képviselője, Chippendale. Nagy üvegezett könyvszekrényeket készített, melyeknek üvegosztó bordái jellemző geometrikus, hat- és nyolcszögletű idomokat alkottak.

A XIX. század második felében a historizmus hatalmas méretű könyvtartó szobabútorokat készített melyben egyre kevesebb hely jutott magának a könyvnek és egyre fontosabb lett a díszítés. Ezek a bútorok főleg a nagyúri lakberendezés számára készültek.

Lingel Károly és a Lingel könyvszekrény

Ez a könyvszekrény azért fogalom, mert szép és praktikus holmi. Különösen annak az értelmiségi rétegnek a szemében, amely a családjától polgári értékrendet, esetleg vele egy-két ilyen bútordarabot örökölt, s így tudja, milyen előnyei vannak az üvegajtóval zárt (belül nem porosodó) , puritanizmusával minden környezetbe jól illő, elegánsan konzervatív bútordarabnak.  – írja Vadas József.

 

És valóban, egy szép, háború előtti Lingel könyvszekrény tulajdonlása igen becses értéket jelent napjainkban is. De ha nem régi, praktikumával, eleganciájával akkor is jól funkcionál és talán kijelenthető, hogy könyvek tárolására ez a rendszer a legideálisabb.

Az elemes, jól variálható könyvszekrény ötlete eredetileg az Egyesült Államokból származik, onnan terjedt át Európába. Nálunk az 1900-as évek elején a Lingel Bútorgyár terjesztette el. Idősebb  Lingel Károly 1864-ben alapított céget Pesten, majd bútorgyárat a Rózsa utcában, amelynek munkájába később fiai is bekapcsolódtak. A cég komoly sikereket ért el itthon és külföldön egyaránt. Nevével találkozhatunk a budai várpalota berendezői között és a Kárpátia étterem díszes faburkolatai is őket dicsérik, de valójában a cég az irodabútor gyártással lett úttörő, már a maga idejében is.

Kaesz Gyula definíciója a könyvtárolásra szánt bútorokról:

“Ma nagyon sokféle módon oldják meg a könyvszekrényt. A többszárnyú üvegezett , vitrinszerű szekrényeken kívül nagyon kedvelt és olcsóbb a nyitott polcok használata, valamint az olyan könyvszekrény-polc-egységek, amelyekből a könyvállomány gyarapodásával mind több darabot lehet összeállítani nagy bútoregységekké. Sokan szeretik a nyitott polcokat tolóüveggel elzárni, hogy a könyveket a portól megvédjék. Vannak olyan könyvespolc megoldások, amelyek már csak polclapokból állnak s ezeket a falba vésett láthatatlan vaslécek tartják. A hatás szép szinte testetlen, csak a könyvek színes tömege látható, minden bútorszerű hatás megszűnt, már csak néhány faél mutatja a tartószerkezetet.”

A cikk Tiszavári Eszter: A könyvespolcról c. írása alapján készült