Az antikvárius

A nevem Schneller Károly, én vezetem az antikváriumot a megalapítása, 1996 óta.

Schneller Károly
Schneller Károly

Immáron 25 éve – gyerekkorom óta – a könyvgyűjtés a hobbim és a szenvedélyem és azon kevesek közé tartozom, aki elmondhatja, hogy a munkája a hobbija. Természetesen az évek során elvégeztem a szükséges iskolákat is először az “antikvárius képzőt”, később pedig az ELTE könyvtár szakán diplomáztam Mivel a fő gyűjtési területem Verne Gyula műveihez kapcsolódtak, megírtam azok bibliográfiáját, majd az egyetemen May Károly munkáihoz készítettem hasonlót. Ez az írás volt a szakdolgozatom.

Antikváriumunk sok éven keresztül szervezett árveréseket. Bár az utóbbi években szüneteltetjük ezt a fajta tevékenységet, antikvárius kollégák felkérésére rendszeresen vezetek árveréseket Budapesten és vidéken egyaránt.

Mindezekkel csak azt szeretném megmutatni, hogy megvan a kellő szakértelmem és gyakorlatom ebben a szakmában.

Amennyiben használt könyv, régi könyv eladás miatt keres meg bennünket, én leszek az, aki felkeresi Önt a megbeszélt időpontban.

Hívjon most: 06-20-9313-773