Végy rongypapírt, néhány szót írj oda, s -e kis cafat tán ezredekbe nyúl. (Byron)

A papirusz:

A mai papír elődje. A papirusznád szalagokra vágott belének, hossz- és keresztirányú egymásra ragasztásával készítették. Először Egyiptomban használták, már Kr. e. 2200-ban. Kiváló és időtálló íráshordozó. Készítése csak a X.- XI. században szűnt meg.

A pergamen:

Bárány, kecske, sertés vagy borjú bőréből, cserzés nélkül, meszezéssel, feszítéssel kikészített jól konzervált, írásra szolgáló lap. Nevét Kisázsia egykori Pergamon városáról kapta. Írás céljára megközelítőleg 3500 éve használják. A könyvkötészet alapanyagaként is fontos szerepet töltött be még a papír korában is. Gutenberg 42 soros Bibliájának, ma ismert fél száz példányából tizenkettőt pergamenre nyomtattak. Fontos tulajdonsága, hogy többször is felhasználható, lekaparás után újraírható – ez a palimpszeszt.

A papír:

A papír növényi rostok vizes keverékéből, víz kivonás és nemezelődés útján előállított lap. Feltalálásának körülményei nem egyértelműek. Nem tudunk konkrét személyt megnevezni, valószínűleg sorozatos újítások eredményeként jött létre.

Nyersanyaga az eperfaháncs, bambusz és más növények rostanyaga volt, melyhez kevés rongyot is kevertek. A rostokat áztatással, főzéssel tisztították, majd mozsárban, zúzással pépesítették. A megfelelően szétválasztott rostos anyagot vízzel hígították és szitán szikkasztva képeztek belőle lapot. Vagy a szitát merítették a híg rostpépbe vagy ezt öntötték a szitára. A merítéses technika az egész világon ismerté vált, a mai napig készítenek így papírt. A merített papírok időtállósága, minősége kiváló, vetekszik a mai átlag papírral.